Címlap 2014 évi HÍRMONDÓK 2014. Augusztus: Jótékonysági Borest lezárása

2014. Augusztus: Jótékonysági Borest lezárása


Miskolczi Pincék Asztaltársasága


nem is miskolczi az, kinek legalább egy borházzal ellátott pincéje nincs”



K Ö S Z Ö N E T N Y Í L V Á N Í T Á S

 A Miskolczi Pincék Asztaltársasága nevében ez úton szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik nagylelkűen bort ajánlottak fel Asztaltársaságunk borárverésére és ezzel lehetővé tették azt, hogy adományt gyűjthessünk Böjte Csaba ferences rendi szerzetes alapította Dévai Szent Ferenc Alapítvány javára.

 Köszönet és hála mindazon borszerető tagtársunknak, kik önzetlenül adományoztak a nemes cél érdekében, és köszönet minden további adományozónak, kik lehetővé tették, hogy megvalósítsuk céljainkat.

 A felajánlott borok ellenértéke 2014. augusztus 19-én Böjte atya részére átadásra került a Miskolc Avasi református templomban tartott istentiszteleten.


Kelt: Miskolc, 2011. augusztus 21.

 

Berta Béla

Miskolczi Pincék Asztaltársasága

elnöke


Emlékkép az adomány átadásáról

(Képen látható balról jobbra: Dr Kriza Ákos Miskolc város polgármestere, Dr Jacsó Pál az Asztaltársaság gazdasági elnökhelyettese a borárverés ötletgazdája, Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, Berta Béla az Asztaltársaság elnöke


2014.  Május 9 - július 25: Jótékonysági Borest - a korábbi cikk itt olvasható:


I. Avasi Jótékonysági Borest

Megnyitó: 2014. május 09.  18:00 óra

Helyszín: Miskolc-Avasi Református Egyházközség gyülekezeti terme.

3530 Miskolc, Papszer u. 14.


Az árverés a Böjte Atya által alapított Dévai Szent Ferenc Alapítvány javára történik, így összekapcsolva a határon túli magyarságot és Miskolc történelmi borkultúráját, amivel hagyományt is szeretnénk teremteni, a későbbiekben más határon túli, illetőleg helybéli-miskolci gyermekintézményeket vagy tehetségeket támogatni.

A megnyitó után egy 45 perces zenés irodalmi műsor következett,

utána vendégül láttunk mindenkit - Karsza Péter tagunk felajánlása és szervírozása keretében - egy-két pohár borra és saját erőből némi pogácsára is.

A műsort követően  jótékonysági falajánlásokat lehetett tenni már helyben is.

A legkisebb összeg 2.000 Ft.


A felajánlásokat egy üveg borral honoráltuk melyet Sándor Zsolt borász bükkaljai borai közül ajánlott fel.  


Ezzel egyidejűleg bemutattuk a már felajánlott prémiumkategóriás borokat, amik reményeink szerint fokozatosan bővülő számban - bemutató-ismertető szöveggel kerülnek majd fel jelen bevezető cikkünk végére, fotóval, leírással, történetének  ismertetőjével, melyekre július 14.-ig lehet majd licitálni.

Ezt követően a nyitó naphoz hasonlóan felépített záró rendezvény lesz, ahol a licit alapján átadásra kerülnek a borok.

Árverés kezdete: 2014 május 12. 

Árverés befejezése: 2014. július 14. 

A licitálás szabályai:


1) Az árverésen a 18. életévét betöltött természetes személy, valamint jogi személy vehet részt.

2) Az árverési ajánlatot a  jotekonybor @ gmail. hu   e-mail címen fogadjuk.

3)   Licitálni a lentebbi táblázat szerinti borokra lehet, 

kizárólag E-MAIL-ben,  SORSZÁM, LICIT ÖSSZEG és JELIGE megadásával. 

4)    A beküldő azonosítója az az e-mail cím, melyről a licitet beküldte.

5)   A táblázatot 2 naponta frissítjük. Az utolsó frissítés dátuma a táblázat fölött lesz megadva.

6) A táblázatban a bor tételszáma és megnevezése mellett szerepelni fog az adott tételre beküldött legmagasabb licitösszeg és beküldőjének jeligéje.

7)  Amennyiben egy tételre két vagy több azonos licit összeg érkezik a táblázat 2 napos frissítési ideje között, a licitet fogadó  gmail.hu. által korábban beérkezettnek dátumozott  e-mailje kerül a táblázatba.

8)  Licitálni 2014. július 14.-ig lehet.

9) Az árverés lezárása után a legtöbbet ajánlók E-mail címére megküldésre kerül a Miskolczi Pincék Asztaltársasága bankszámla száma, melyre 2014, július 21-ig az árverési összeget át kell utalni.



A borok ünnepélyes átvételének helyszíne:   (még eldöntésre kerül)

Szervezőbizottság
.


Néhány borról fotót is készítettünk:

A kis képek vetítése automatikus, rákattintva nagy méretben is elindítható!

Utólag érkezett:

 


terkep